2008. augusztus 31. Kategória: Előadások | 1 Hozzászólás »
BOR ÉS MÁMOR
Az előadás a szerző 2002-ben megjelent ”Bor és mítosz” c. könyvének fő gondolatmenetét foglalja össze. A mű a bor szellemi képének forrásait mutatja be az európai kultúra legfőbb előzményeit jelentő sumér-akkád, zsidó, görög és keresztény mitológiák segítségével. Mindeme civilizációk már a kezdeti időkben különleges jelentőséget tulajdonítottak a szőlőnek és a bornak, mint olyan szimbólumnak, amely az emberi lét legfontosabb aspektusait jeleníti meg.
A szőlővel és a borral kapcsolatos mitikus történetekből kitűnik, mi volt a bor szerepe az ember természetből való kiválásának tudatosításában, és egyben a természet erőinek megszelídítésében, a termékenység testi és a mámor szellemi mivoltában. Láthatjuk, miként jelképezte a bor az ember felsőbb hatalmaknak való alávetettségét a halál és a szenvedés keserű poharaként, és miként szolgálta a bor az ember Istenhez való felemelkedését, mint a vigasz és remény itala, az áldozatok nélkülözhetetlen kelléke, az ünnepek elmaradhatatlan kísérője, a művészetek újító ihletője és a megváltás kelyhének isteni nedűje.
A szőlő és a bor mindeme vonatkozásai a mai európai kultúrában is jelen vannak, hiszen ez a kultúra nemcsak a zsidó-görög szellemiség örököse, hanem folytatója a Kisázsiából a Balkán félszigetre került, és onnan tovább terjedő szőlészeti és borászati hagyományoknak is. A bornak az európai civilizációban betöltött kiemelkedő szerepe nem volna érthető e kultúra szellemi és vallásos előzményei nélkül, másrészt a hagyományok e feltárt gazdagsága nagyban segíthet abban, hogy a bor élményét teljesebbé tegyük.
Tovább »